2017. október 18. szerda, Lukács napja van
Köd , Köd

V I L Á G Ö R Ö K S É G N A P 2010. május 15.

Világörökség Nap

2010. május 15. 9 és 17 óra között

BŐVEBB INFO:  www.vilagoroksegnap.hu

A 2001. decemberében világörökségi rangot nyert  Fertő-táj képviselői  2003. május 18-án vehették át a világörökségi diplomát az UNESCO képviselőitől. Ennek emlékére minden évben megrendezzük világörökségi napot, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa és a Civilek a Fertő-tájért Egyesület közös szervezésébe. Idén Széchenyi István halálának 150 éves évfordulójának jegyében szervezzük programjainkat.

 

Szeretettel meghívjuk Önöket a 2010. évi Fertő-táj Világörökségi Nap rendezvényeire!

 

Megnyitó: Balf, József Attila Művelődési Ház 9 óra
A rendezvényt Ivanics Ferenc a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa elnöke nyitja meg.

 

Látogassák meg a tíz világörökségi településen ez alkalomból térítésmentesen kínált érdekes programjainkat! (Egyes helyszíneken a program ingyenességének előfeltétele az, hogy korábban már más programokon részt vettek! Lásd az egyes helyszínek melletti megjegyzést!)

A részvételt az egyes programokon a helyi szervezők pecséttel igazolják.

A programokat 18 órai kezdettel Nagycenken a sportpályán zárjuk, ahol azok, akik a nap folyamán legalább HÁROM programon részt vettek, vacsorát kapnak, és közöttük értékes nyereményeket sorsolunk ki. A Fertő-táj egyes vendéglátói 30% kedvezménnyel várják 10 és 18 óra között  azokat, akik legalább 3 pecsétet összegyűjtöttek a helyszíneken. (Az akcióban részt vevő éttermek listáját lásd a füzet végén).

 

SZTÁRVENDÉG: VUJICSICS

 

NAGYCENK

1)         Széchenyi Mauzóleum,  a Szent István - templom, Széchenyi István Emlékmúzeum: Az állandó kiállítás mellett a múzeumban most megtekinthető a "Mesél az erdő"- Országos rajzverseny és fotópályázat kiállítása.(3 meglévő pecsét szükséges)

2)         Gráf Műhely: Régi mesterségek szerszámkiállítása: /Széchenyi tér 23./

3)         Horváth-Lukács Galéria /Kiscenki u.47. /

4)         Múzeumvasút: 3 meglévő pecséttel ingyenes

5)         Kisvasút parkolója /Aranykakas Vendéglő parkolója/:
Kosárfonás,szőnyegkészítés,csipkehorgolás, galambkiállítás
Széchenyi Bolt látogatása: 3 meglévő pecséttel ajándék
           10-órától : Gyermekjátékok--Aranykakas Játszótér/Kisvasút parkolójában/:
                                   -"Aki nem lép egyszerre"
                                   -Legyél Te is Aranykakas!
                                   -Patkódobálás, gyöngyfűzés, karkötőcsomózás
            11"30-12"00:Aszfaltrajz-verseny/nevezés:11"00-11"30/
                                  Színes kréták, helyszín és regisztráció biztosítása a parkolóban.
Három legszebb,legjobb rajz készítőjének ajándék és emléklap, résztvevő gyerekeknek édesség és matrica ajándék.  

6)         Sétakocsikázás lovasfogattal a parkolótól "ILONA-MAJOR”-ig. INDULÁS:13"00 és 15"00 órakor. /3pecséttel ingyenes/

FERTŐRÁKOS

 

7)         Püspöki kőfejtő: 9.00 – 17.00 között

A Kőfejtőben a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa szakvezetést tart

10.00 és 15.00 órakor

8)         Mithras-barlang titka” Találkozóhely:

Fertőrákosi Kőfejtő parkolója. Reggeli indulás: 9:00 Délutáni indulás: 16.00 A rendelkezésre álló helyeket az érkezés sorrendjében lehet elfoglalni. (a férőhelyek száma alkalmanként 50 fő)

BALF

Balf neve írásos emlékben először 1199-ben került először említésre Farkasd néven, a település 1999-ben ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját. De bizonyítékaink vannak arról, hogy ez a hely már korábban is lakott volt. Híres gyógyhatású vizét már a rómaiak is ismerték.

Megtekinthető:

9)         A Szt. József  Fürdőkápolna a Fürdő soron és az előtte álló Pieta - szobor.  Az evangélikus templom és orgonája.

A Szt. Farkas-templom

A Nemzeti Emlékhely  - állandó kiállítás (József Attila Művelődési Ház)

10)      Kapcsolódó rendezvény a József Attila Művelődési Házban amatőr fotókiállítás a „Fertő-táj Világörökség  épített és természeti értékei”  címmel.

 

 

FERTŐBOZ

 

A Soproni Borvidék szívében, a Fertő-parti kerékpárút mentén Balf és Hidegség között található a vinotéka. Az 1800-as évek elején megépített, alsó pinceág, "U" alakú folytatása régen a feldolgozás helyszínét biztosította. A 80-as években halászcsárdaként üzemelt. A nyersanyag beszállítói a helyi halászok voltak. 2007-ben felújították és ízlésesen berendezték. Azóta a Széchenyi Vinotéka az ínyenc borturisták egyik kedvelt zarándokhelye.

11)      Széchenyi Vinotéka Fertőboz Fő u. 33-34. pincelátogatás

 

HIDEGSÉG

12)      A Toronhegyi pajta kiállítása

Hidegség a nevét a „Dézsma pincében” fakadó hidegvízű forrásról kapta. A település már a kőkorban is lakott terület volt, amit a falu határában előkerült leletek is bizonyítanak. Rajtuk kívül még a római korból származó tárgyakat is sikerült összegyűjteni.  Régészeti leletekben a Fertő-part egyik leggazdagabb települése. A most látható kiállítás ezeken a régészeti leleteken keresztül mutatja be Hidegség történelmi múltját kőkortól napjainkig.

13)      Árpádkori templom

Kiemelkedő jelentőségű műemléke a falu feletti dombon álló Szent András - templom, amelynek XIII.sz.-i körkápolnájában korabeli freskók találhatók.

 

FERTŐHOMOK

 

14)      A Tájház kiállításai:

Az épület az 1930-as tűzvész után épült. A ház első szobájában és konyhájában az 1930-as éveket bemutató lakásbelső tekinthető meg.

A szobában az akkori szalmazsákos ágyak, sublót, szekrények - bennük gazdag textil gyűjtemény- bölcső, vaskályha, varrógép és szentképek találhatók. Az  eredeti horvát népviseletet két beöltöztetett bábun mutatjuk be. A konyhában a kemence mellett csikó sparhelt, valamint konyhai eszközök, vízpad került elhelyezésre.

A hátsó szobában helytörténeti dokumentumok tekinthetők meg. Ez a szoba ad helyet az időszaki kiállításoknak is. Jelenleg „A természet csodái a Fertő-tájon” című kiállítás látható, mely bemutatja a táj ásványait, kőzeteit, talaját, élővilágát, hagyományos foglalkozásait.

A valamikori istálló kortársművészek kiállító helye, ahol Kosztkáné Vranits Rozália öltöztetett babái és rajzai tekinthetők meg,  Ruhák és Korok - egy kis viselettörténeti keresztmetszet, és korrajz  címmel.  Az udvart az ólak és a pajta zárja le, ahol a térségre jellemző mezőgazdasági foglalkozások eszközeit tekintheti meg a látogató. 

Kézműves foglalkozások:

Az udvaron, rossz idő esetén a pajtában kipróbálhatják a kosárfonást és készíthetnek ötletes ajándéktárgyakat természetes anyagokból.

 

 

HEGYKŐ

 

15)      Élmények a Füzes tónál

Hegykőn, a Fertőszéplak  felőli faluvégen, 100 m-re a kerékpárúttól található a Füzes tó.  Ezen a napon, a  szép természeti környezetben ki lehet próbálni népi játékokat, természeti és néprajzi ismereteket gyűjteni  és egyszerű ajándékot készíteni. Itt szükség lesz az izomerőre és egy kis agytornára is hívunk mindenkit.

Az alábbi programmal várjuk az érdeklődőket :

- Csónakázás a Füzes tavon

- Íjászat, célba lövéssel

- Gólyalábon járás

- Kézi kaszálás a tó mellett

- Papírcsónak készítése

- Néprajzi,paraszti eszközök felismerése

- Halászeszközök bemutatása

- Növényhatározás helyben : fák ,virágok felismerése

 

16)      Kiállítás a Tornácos Panzió rendezvénytermében

Cím: „ A Fertő-táj ihletése”

A Soproni Képzőművészeti Társaság tagjainak közös kiállítása.

 Kiállítás időtartama: 2010.05.08-tól 28-ig.

 

FERTŐSZÉPLAK

 

1682-ben Széchényi György érsek zálogba vette Esterházy Páltól a kastélyt a hozzá tartozó földekkel és majorokkal együtt, így lett Széplak a Széchényi nemzetség lakhelye majdnem egy évszázadon át. Ez a nemzetség Széchényi Ferenc révén összeforrt a magyar történelemmel. Széplakot kultúrközponttá alakították, neves politikusok, zenészek stb. gyakran jártak itt.

 

17)      Mindenszentek-templom: Széchényi család és Széchényi Ferenc szülőházának bemutatása. Idegenvezetés a templomnál, a Szent Szív és a Jézus szenvedését bemutató kálváriánál, ehhez kapcsolódó ACTIVITY.

18)      Vasúti Lámpamúzeum megtekintése Haragovics József vasúti lámpákból álló magángyűjteményét tekinthetik meg a látogatók Fertőszéplakon, a múlt század elején épült tornácos parasztházban. „Lámpák Széchenyi korában” címmel.
Ilyen, vagy ehhez hasonló gyűjtemény nincs Közép-Európában. A kiállított tárgyak megtekintése során megismerkedhet a látogató azzal a hatalmas változással, amely a vasúti közlekedés hőskorától napjainkig végbement, és láthatja a világító eszközök fejlődését.

19)      A Fertőszéplaki Tájházban iskolatörténeti kiállítás tekinthető meg. Az udvaron népi játékok készítésére és kipróbálására nyílik lehetőség kicsiknek és nagyoknak.

 

FERTŐD

 

 

20)      Esterházy-kastély: Múzeumlátogatás, (3 meglévő pecsét szükséges)

 

„Amit a császár megtehet, azt én is megtehetem!" E mondat jegyében épült fel az ország legnagyobb és legfényűzőbb barokk-rokokó kastélya a Fertő-tó nádrengeteggel szegélyezett lápos, vadban gazdag vidékén. A kastélyegyüttes kiépítése és fénykora Esterházy „Fényes" Miklós herceghez kötődik, aki 1762-től haláláig, 1790-ig folyamatosan építkezett, hogy létrehozza az uralkodói udvarokhoz mérhető rezidenciáját, s ahol mindennaposak voltak fényűző ünnepségek. Eszterházán nemcsak a korszak magas rangú családjai látogattak el, hanem Mária Terézia császárnő-királynő is vendégeskedett.  

 

21)      Helytörténeti Múzeum (Madách s. 1.) megtekintése és helyi termékek kóstolása.  

A múzeum a mai Fertődöt alkotó két község, a kastély mellett létesült Eszterháza és - a régebbi eredetű - Süttör történetét, valamint az Esterházy-kastély zenei életét és Joseph Haydn munkásságát mutatja be.

 

SARRÓD

 

22)      Sarródi Tájház (Szeder u. 8.) Halászat Széchenyi korában, „minden, ami hal…”, bemutató és ismerkedés a korabeli halászati módszerekkel /gyerekeknek ügyességi játékok, halfajok bemutatása, hálókötés, hal/alakú/süti készítése…/

23)      Széplak Lovasudvar, (Külterület 101.): Nyitott Lovardák Program 2010., lovaglási lehetőség (Részletes program www.szeplaklovasudvar.hu)

9-10:Díjugrató edzés bemutató,

9-12, 14-15 :Nyitott lovaglás, kezdőknek futószáron (előzetes bejelentkezéssel:info@szeplaklovasudvar.hu)

Kicsiknek közben póni lovaglási lehetőség

 

FERTŐÚJLAK

 

24)       A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság a Csapody István Természetvédelmi Látogató- és Oktatóközpontban kiállítással és Filmvetítéssel vár mindenkit 10 és 17 óra között. Innen térítésmentes túravezetés indul a közeli szikes tavak madárvilágának megtekintésére 10.00, 13.00, és 15.00 órakor.

 

 

Hírlevél

  • Küldés

Aktuális

Archívum
Fertő-táj Világörökség Egyesület © 2009 minden jog fenntartva.
Feki Webstudio @ 2009 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás